Gainlab Audio DICTATOR Teszt Hidasi Barnabás tollából
A hangtechnika világának talán a legtöbb félreértelmezést, félreértést okozó – és az ezekből fakadó ellenszenvet kiváltó vagy legnagyobb misztikummal körülölelt – eszközei a dinamikaszabályozók családjához tartozó kompresszorok. (A legtöbb félreértés magából a dinamika, illetve a dinamikus megszólalás kifejezések fogalomzavarából ered.) Sokakban él az a beidegződés, hogy a kompresszor ördögtől való és mindent tönkretesz vagy ellenkezőleg, mindenre gyógyír, ezért állandóan használni kell. Igazából csak akkor indokolt alkalmazni, ha tényleg szükség van rá. Mindig az adott célnak megfelelőt, megfelelően beállítva. Elvileg az összes dinamikaszabályozó – ahogyan azt a nevük is sejteti – arra született, hogy a dinamikai változásokra reagáljon és azokon változtatásokat hajtson végre.
Természetesen – mint a legtöbb eszköz – ez sem menetes a mellékhatásoktól. Például kompresszorok esetében egy elvileg makulátlan műszaki paraméterekkel bíró darab is, a forrás frekvenciatartalmától, a visszaszabályozás mértékétől és az időállandóktól függően harmonikus torzítást generálhat, pusztán a működéséből fakadóan. Ez teljesen független attól, hogy digitális vagy analóg eszközről beszélünk vagy, hogy milyen elektronikai megoldás gondoskodik a hangerő változtatásáról (gain stage), illetve az audio jelút tartalmaz-e csöveket, transzformátorokat stb. Ez utóbbiak (gain stage stb.) és a – technikai értelemben vett – tökéletlenségek még plusz “hozzáadott értéket” jelenthetnek, amik bizonyos berendezések jellegzetes karakterét adják. Felhasználási szempontból a transzparens dinamikaszabályozásra való igénytől egészen a mellékhatásokra és karakterre építő, effektként való használatig bármi előfordulhat.
Hangzásbeli különbségek
Nem véletlen, hogy más-más célra, adott szituációban – különböző jellegű forrásokra, hangszerekre, hangszereléstől és műfajtól függően stb. – különböző berendezések felelnek meg. Nem ritka, hogy egy kütyü nem az alapvető funkciója miatt kerül rá valamire, hanem elsősorban a karakterének köszönhetően. A felhasználó felelőssége, hogy felmérje pontosan mire van szüksége és miért. A már említett gain stage (szabályozó vagy erősítő fokozat) típusa már eleve meghatározza egy kompresszor jellemzőit, így más előnyei és hátrányai vannak az opto, diódahíd, FET, PWM, Vari-MU, VCA kialakításoknak. Vizsgálódásunk tárgya a GAINLAB AUDIO cég DICTATOR névre keresztelt sztereó kompresszora, mely a Vari-MU kategóriába esik. A tesztre kapott készülék a fejlesztési fázis legvégén tartott, de még nem a végleges verzió volt, így – főleg külcsínben – a kész termék esetében még apró változtatásokat eszközöltek a fejlesztők. Egy hagyományos 2 U magas 19” széles rack-be szerelhető házban kapott helyet, melynek előlapján a két oldalon elhelyezkedő kivezérlésmérők (VU) között találjuk a kezelőszerveket. Hátul a hálózati kábel műszercsatlakozóját, az audio be- és kimenetek XLR aljzatait és egy GROUND LIFT kapcsolót fedezhetünk fel. Ez utóbbi a bizonyos esetekben előálló földhurok megszüntetésére hivatott, az audio kimeneteket földfüggetlenné való tételének segítségével. Mivel kimondottan sztereó üzemmódra és nem dual mono-ra szánták (bár a két oldal stereo link-je megszüntethető), ezért minden paraméter állításáról csak egy szabályozó gondoskodik, egyszerre mindkét oldal számára. Ennek köszönhetően maradt hely a tiszta és átlátható ergonómia kialakításhoz, melyhez elég méretes és jól megkülönböztethető potisapkák társulnak.
Gombok, kezelőszervek
Igazából csak egy potméter van, mely a THRESHOLD folyamatos változtatását teszi lehetővé, az összes többi szabályozó diszkrét értékek között léptethető, többállású forgókapcsoló, így elég könnyen “visszahívhatóak” a beállítások. Bal középen fent találjuk a bemeneti szintszabályozót (INPUT GAIN), ami 0 dB és +10 dB között tekergethető (vagyis kattintható) összesen hat lépésben. Jobb középen fent, teljesen szimmetrikusan a kimeneti szintszabályozót (OUTPUT GAIN) lelhetjük fel, szintén 0 dB és +10 dB közötti értékekkel, ugyanúgy hat lépésben. A műszerek – ahogy illik – +4 dBu-s bemenő jelnél mutatnak 0 VU-t. A maximális bemenő jelszintünk +22 dBu lehet, míg a kimenő + 26dBu. A bemeneti szintszabályozó mellett találjuk a be/ki kapcsolót (POWER ON/POWER STANDBY) a hozzá tartozó LED-ekkel, míg a kimeneti mellett a műszerek üzemmódkapcsolóját (REDUCTION METER/OUTPUT METER) szintén állapotjelző fényekkel. A kivezérlésmérők – mint általában – a kimeneti jelszintet balról jobbra mutatják, míg a visszaszabályozást jobbról balra (0 VU-tól). A bemeneti tekerentyű alatt az időállandókat, attack és release vezérelhetjük. Az előbbinél négy (fastest, fast, slow, slowest), míg az utóbbinál három (fastest, fast, slowest) állás közül választhatunk. Az OUTPUT GAIN alsó szomszédságában viszont két nagyon hasznos gombocskát kattintgathatunk. Az első, két kompresszálási mérték közötti választási lehetőséget kínál (LOCOMP és HICOMP), a kettő között egy BYPASS állapottal. A Vari-MU kompresszorok esetén nem beszélhetünk állítható ratio paraméterről, mert az folyamatosan nő a küszöbszintet túllépő jel függvényében. Ezért ratio-t itt sem fedezhetünk fel, viszont lehetőségünk van arra, hogy a DICTATOR-t egy agresszívebb (nagyobb arányokkal operáló és kevésbé soft knee) üzemmódra váltsuk, ez a HICOMP állás. A másik gombocska a SIDECHAIN FILTER, ami a mellékláncban elhelyezett mélyvágó szűrőt takarja. Öt frekvencia közül választhatunk (22 Hz, 40 Hz, 80 Hz, 130 Hz és 200 Hz) vagy kikapcsolhatjuk azt. A készülék legszembetűnőbb eleme a középen elhelyezkedő, hatalmas THRESHOLD szabályozó. A küszöbszint állítása – néhány vintage motyóhoz hasonlóan – fordítva történik, tehát balra tekerve (az óramutató járásával ellenkezőleg) növeljük és jobbra tekerve csökkentjük azt. Szerencsére ez a feliratoknak és a skálázásnak köszönhetően elsőre egyértelmű. A THRESHOLD poti alatt található egy kapcsoló is, amivel a sztereó két oldala közötti link-et szüntethetjük meg, vagy aktiválhatjuk újra. Az aktuális állapotról két LED (LINKED/UNLINKED) ad tájékoztatást.
A DICTATOR hangja
Az impozáns külsőnél természetesen fontosabb, hogy mire használható és milyen hangi adottságokkal rendelkezik. Alapvetően a Vari-MU kompresszorok nem a leggyorsabb beavatkozásúak. Az opto-nál azért sebesebbek és nem rendelkeznek az azokra általában jellemző kettős release szakasszal sem. Ellenben nem tudnak olyan hirtelen reagálni a tranziensekre, mint FET-es vagy VCA-s társaik, és “kivasalni” sem lehet velük annyira a dolgokat. Viszont ezeknek, valamint a soft knee viselkedésnek, illetve a cső által generált harmonikus torzításnak köszönhetően úgy fekszenek a mixben, mint cica az ágyban. A kérdés csak az, hogy ezek a tulajdonságok milyen arányban vannak jelen és a gyárilag meghatározott választható paraméterek hogyan befolyásolják a végeredményt. Ha nagyon röviden kellene ezt összefoglalni, akkor a “kimondottan zenei” jelzővel illetném, azonban ennél jóval sokoldalúbb eszközről van szó.
Valóban legnagyobb erénye, hogy LOCOMP állásban úgy tudja kordában tartani a dinamikát, hogy közben a negatív mellékhatásoktól mentes. Persze a megfelelő időállandók és SIDECHAIN FILTER frekvenciák kiválasztásával, és illetve nem túllépve az 5-6 dB-es gain reduction-t. Ehhez párosul egy nagyon kellemes harmonikus torzítás – elsősorban második, hiszen csőről van szó – ami egy kicsit nyitottabbá teszi a hangképet anélkül, hogy tolakodó vagy természetellenes lenne. Talán a legtalálóbb kifejezés rá a “transzparensen karakteres” okszimoron. Ez a már említett, kimondottan zenei viselkedés főleg szellősebb hangszerelésű anyagok mix busz kezelésekor ideális, amikor úgy kell “összeragasztani” a végeredményt, hogy közben a dinamikáknak természetesnek kell tűnniük, és nem lóghat ki a kompresszor lóláb. Ugyanígy akusztikus gitárra is jó választásnak bizonyult. Dob overhead-re kimondottan zseniális, akár keményebb műfajok berkein belül is. Az esetleges belső arány beli tökéletlenségeket úgy kompenzálja, hogy megmarad a tányérok természetes lecsengésű érzete, de pregnánsabbá válnak a különböző elemek és masszívabb, összefogottabb képet kapunk. A kulcs az időállandókban rejlik, amik még a Vari-MU-k között is inkább a lassabb kategóriába esnek. Számomra – a legkülönbözőbb forrásokkal kipróbálva – a FASTEST, FAST és SLOW ATTACK beállítások a FASTEST RELEASE-szel kombinálva tökéletesnek bizonyultak. Minden esetben a leggyorsabb RELEASE-t választottam, ami így sem Speedy Gonzales, viszont ennek és a SIDECHAIN FILTER-nek köszönhető az a természetesség, amivel nagyon ritkán találkozni. Nagyobb visszaszabályozásnál (több, mint 6 dB), vagy HICOMP üzemmódban már képes pumpálni, ami doboknál bus vagy room kompresszió esetén kimondottan jól működik. Akusztikus doboknál lábdobra és pergőre úgy lehet “tolást”, ütést, csattanást és kattanást “gyártani”, hogy megmarad a vastagság, testesség. (Mintha párhuzamosan kötnénk egy 1176-ot, minden gombot benyomva.) Sőt pergőnél olyan érzet is előállítható, hogy fel sem tűnik a turpisság: elhisszük, hogy egy barlangi troll váll mögül indította az ütést seprűnyéllel… Basszusgitárt vagy nagybőgőt is szépen összeránt és határozottabbá teszi azokat. Fúvós hangszereknél szintén jó szolgálatot tehet, de cimbalomra vagy zongorára már kevésbé volt a szívem csücske. Elektromos gitárokra, vagy keményebb műfajok mix busz felhasználására nem elég “ütős” (punchy), így ne várjunk extra kattanást egy funky gitározásban, vagy támadó jellegű megszólalást egy hegyi metál zenekarnál. Nem erre való, mint ahogy hangszerek kivasalására sem, így egy éneket nem tudunk vele teljesen “megállítani” a mix-ben. Ének esetén inkább felvételkor tehet jó szolgálatot, ha nem akarjuk, hogy az áldozatot zavarja maga a kompresszált hang, de segítse a mikrofon előtt tartani. Mindent egybevéve nagyon pozitív az összbenyomásom. Végig úgy éreztem, hogy egy kiváló eszközzel van dolgom, ami bátran megtalálja és megállja a helyét a “nagyok” között, bármelyik stúdió rack-jében. Kimondottan hiánypótlónak gondolom, mert nagyon ritkán találkozni ennyire zenei és természetes karakterrel. Hazai termékről lévén szó ez nagy büszkeséggel tölt el.
Hidasi Barnabás – HL Studio
